Jenei Gyula: Palackposták

első (távoli) sziget

itt zöld a tenger, az asszonyok szeme
barna, itt verejtékben fürödnek
a délutánok, lassabban járnak
az órák, és a hírek nem rólunk
szólnak. itt olyan az élet, hogy hasonlít
magára, itt minden mintha majdnem
volna: hatalmas a nap, ahogy
feljön, s amikor a horizonton lebukik
holtan. itt hirtelen minden vihar, akár
az indulat, esetlegesek a szavak. itt akkora
a páratartalom, hogy föláznak a metafórák,
mint a szerelem gyors szeretkezés közben.
itt hozzánk szokik az elmúlás, hű kutyaként
figyel, s ha megsimítod, lábadhoz
fekszik, csaholva rádlehel. itt zölden hullámzik
a tenger: tavaszi búzaföld.


második (fél)sziget

(t. g. verseit olvasva)

valaki diktál
bodzavirágot mond zuhanás közben
hazagondol
beméri koordinátáit
máskülönben megfagyna
akármelyik évszak közepén
számítógépbe írja honvágyát
de iróniába fojtja a mondatot
és másnap püffedt vízihullákat kerülgetve
meztelen mellű nőket bámul
hogyan lehetne megverselni őket
a medence huszonnégy fokos metafora
csattog a feszített víztükör
mint a tenger vagy a takony olyan zölden
ha szerencséje van
kamasz lányokkal álmodik
s amikor felébred
megszámolja arcait


harmadik (én)sziget

tested végtelen tengerén
hallgattam
hullámok langyos locsogását
balladát ringattak
hajótörött pillanatok hátán
mélybe merült szavak után kutattam
mohón
de olyan üres maradt kezem
amilyen üres tekintettel mondom nevedet
ha eszembe jutsz

mint magzatot anyaméh
úgy ölel a kékség
és nem tudtam hogy nem fáj majd a semmi
amikor kiúttalan ragyogást vajúdik a koszos égbolt
csak azt tudtam milyen parttalan a bizonyosság
midőn összekeverednek az égtájak
s óriási ringlispílként örvénylik
szédül a múlt

palackba gondolt ima keresi gazdáját
míg ázott életem
mint rimbaud madara köröz
saját árnyéka felett


negyedik (üres) sziget

pulzál a tenger
albatrosz-évek szállnak
bennszülöttek közt bennszülött
betűket rajzolok papírra
megszokásból üveget keresek
hozzá parafát
de az óperenciáson túlról
egyetlen hajó sem

Jenei Gyula (1962-)