Lélekszirteken

…és akkor, azok, akik a híreket szerzik, mind nagyon szomorúak lettek. …akár a kimondott név, e legszemélyesebb titok, melyben ott az összes arc, elejtett szó, kéz, könyv, árnyék, angyal, a nyak s az ágyék folyton változó íve, az egész ember, és több, megannyi rész, de a legnagyobb, ez elkerülhetetlen bánat is, hogy még ez sem, még ez sem, az ő tiszta, legtisztább, őszinte érintése volt. Darvasi László (1962-)

a tegnap szikráit esőcseppek mossák, de a kandallóban az elektromosság biztat: bennünk éljek, ne odakint. isten s a szerelem fentről ránk kacsint. de mi lesz abból – én még nem értem –, amit a mérhetetlenséggel mértem? mit dalol majd az a hangtalan ének? és a megfelelés az életben a lényeg? értem: úgy vagy itt, hogy nem vagy itt, pedig csak téged hívnálak, ha bárkit. de ott is úgy vagy, hogy nem vagy sehol. közben hiányod kitartón ostromol. én téged úgy, ahogy még senkit senki. és nem tudom, hogy mit kellene tenni. ujjbegyemről illatod nem mosom le. hajnali álmomba sikolyod oson be. most, a közelgő éjféli rácson túl már mosolyog a karácsony. poéta vagyok, szedett-vedett. aki szeretni fog, nemcsak szeretett. Király Farkas (1971-)

[ I. ] Mert azt várják a holtaktól, hogy tudják az utat a mindennapok szakadéka fölött. Amikor elhagyják a kétségbeesés vidékeit, és elindulnak egy távoli, ismeretlen birodalom felé, amely olyan, mint a zene. Áradó, mindenütt jelenlévő magányos várakozás. Ez a zene nem töri át a falakat. Halkan kopog. A réseken szivárog át. Nesztelenül belopódzik, és feltöri a láda mélyére rejtett diót. Előgurítja az elveszettnek hitt üveggolyót, játszik vele. Egyszerre pattannak el a vitrinekben a metszett kristálypoharak. Pattan el a húr. [ II. ] Nyitott doboz Isten léte, tele halottakkal. Egymásra dobálva fekszenek benne, és néznek el messze. Szemüket egy pillanatra sem hunyják le. Isten egy távoli zugban kucorog, és reszket. Görcsösen össze- szorítja szempilláit. Vékony, nyüszítő hangon sír. [ III. ] Nyitott doboz Isten léte, tele játékkal. Néha gyerekek ülik körül, keresgélnek benne. Minden játék egy rejtély. Isten ott ül közöttük, és figyeli őket. Maga is gyermek, aki keresgél. Amikor valamit tal...

A dombhajlatban megtorpan a pára, ahogy az idő csomót köt magára, már csak a konok, fagyba mártott gaz hajt, a vízfolt alatt lyukat rejt az aszfalt, sok lélegző még nem lelt menedékre, az ég sem vált már jókedvében kékre, a hűs szél pálló kévéket nyalábol a frissen szántott termő derekából, az ághegyekről lenyújtózva csöppnyit, a köd a lassú fák fölé özönlik, a november is kedvet kap magához, a világ hozzákezd a változáshoz, a látóhatár deres fagyba rémül, s a tél rejtélyes háborúra készül. Böröczki Mihály (1946-)