Orosz István: Téli kollázs

Nézd a Soractét magas hó borítja,
s a hold sápadt sarlója egyre nő,
kikönyöklök a szeles csillagokra,
Nakonxipánban hull a hó.

Kihűl a nap az alkonyi grafitban,
most tél van és csend és hó és halál,
kóbor kutyaként jár a szél,
a csördülő ég vasban áll.

Fönn, fönn a fagy baltája villog,
a téli Nap: kifolyt tojásfehérje.
Babona, bánat, borok és botorság…
angyalpárnáknak tollpihéje.

Alvó szegek a jéghideg homokban,
összekoccannak a molekulák,
hajnalt lúdbőröz lepkegondolat;
belémfagy lassan a világ.

Csordúltig az ég sűrü sötéttel,
kövérül a víz, megfagy, míg csorog,
a sík mezőségen hóhalmok épűlnek,
benn emberek és künn komondorok.

Deres bajszok s nagy piros fülek,
csipkés ruhába állanak a fák.
készül le a völgybe a farkas,
hideg űrön holló repül át.

Orosz István (1951-)