Böszörményi Zoltán: A szél
J.T.-nek
Vallatóra vesz,
unva félretesz,
magába roskadva ég fenn a Hold.
Tétlenül nézem,
megsebez, érzem,
szemem vizébe fényaranyat old.
Múlik a lélek,
már nem is félek,
mitől az ember ódzkodni szokott.
Kis felhővárak,
alattuk házak,
fáradt gondolat vet rájuk lobot.
Elmúlás szalad.
Csíkokra szakad
ijedten remegő bokrok alatt.
Valahol ének,
mint csengő fémek,
az utca kövén illó árny matat.
Sietve járok.
Egy szóra várok,
könnyebben vigyem a terhem haza.
Nincsen barátom,
se nagykabátom,
és lobog a szélben az est haja.
Vallatóra vesz,
unva félretesz,
magába roskadva ég fenn a Hold.
Tétlenül nézem,
megsebez, érzem,
szemem vizébe fényaranyat old.
Múlik a lélek,
már nem is félek,
mitől az ember ódzkodni szokott.
Kis felhővárak,
alattuk házak,
fáradt gondolat vet rájuk lobot.
Elmúlás szalad.
Csíkokra szakad
ijedten remegő bokrok alatt.
Valahol ének,
mint csengő fémek,
az utca kövén illó árny matat.
Sietve járok.
Egy szóra várok,
könnyebben vigyem a terhem haza.
Nincsen barátom,
se nagykabátom,
és lobog a szélben az est haja.
Böszörményi Zoltán (1951-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése