Vígh Krisztina: A ház

Egyszer rajzoltam egy házat,
semmi különös,
kémény, ablakok, kis kert,
teljesen szokványos.
Régóta laktunk benne,
a falakra rásárgult a közöny.
A függönyökben itt-ott még
kapaszkodott anyám sóhaja,
a sarokban titokká kövülve
térdeltek az esti hallgatások.
Dohos szaga is volt, meg minden.
Sokáig őrizgettem, egészen
belegyűrődött a lelkembe.
Az idén lomtalanításkor kiteszem,
darabokra tépni még mindig nem tudom.