Babits Mihály: Virágének
Te vagy az én átkom, te vagy az én vétkem,
gabonának: rozsdám, fának: ölő férgem,
mély lángom, amelytől reped erős kérgem,
lassú nyavalyám, és megemésztő mérgem.
Mint az a sebes tűz, a te szemed lángol,
vadabb lihegésben kebeled fársángol,
karod erős sodró, mely szíveket mángorl,
lábad is észvesztő ütemre ficánkol.
Tested ezer kincsét jól ismeri lelkem,
de bár derekadat oly kéjjel öleltem,
ajakadat ajkam még sohasem érte.
S tán mikor e szájnak szomjúhozó kékje
ajakadat csókra legelőször kapja:
az a nap lesz nekünk az ítélet napja.
gabonának: rozsdám, fának: ölő férgem,
mély lángom, amelytől reped erős kérgem,
lassú nyavalyám, és megemésztő mérgem.
Mint az a sebes tűz, a te szemed lángol,
vadabb lihegésben kebeled fársángol,
karod erős sodró, mely szíveket mángorl,
lábad is észvesztő ütemre ficánkol.
Tested ezer kincsét jól ismeri lelkem,
de bár derekadat oly kéjjel öleltem,
ajakadat ajkam még sohasem érte.
S tán mikor e szájnak szomjúhozó kékje
ajakadat csókra legelőször kapja:
az a nap lesz nekünk az ítélet napja.
Babits Mihály (1883-1941)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése