Jenei Gyula: talán a hóesés

talán a szél, a bágyadt hóesés
– mely itt vackol a szívemben
napok óta – emeli rám a csöndet.
halkan híznak az árnyak,
az óra perceg, mint
fagyott forgács: az idő porondját
körbeporoszkálják a mutatók,
valahonnét eljutnak ugyanoda:
ahol még ketten álltunk az osztott
ablakok mögött, s ha kívülről
néztük volna magunkat, elszomorodunk
nagyon: pártütő angyalok.
szerelmes vers ez az évszak. tiszta,
fehér, akár a teliholdas éjszakák,
de hóemberbe harap a kutyacsaholás:
elárultuk a másikat, és elárvultunk,
mert kiűztél tekintetedből,
s kiűztelek: a küszöbön – kintfelejtett
jószág – neszez a lelkiismeret.

Jenei Gyula (1962-)