Ladányi Mihály: Ének
Valahol felém fordítottad az arcod
és a távolság összezárt minket.
Ezek a nyomorult szürke napok,
szürke napokba préselt éhezések és szomjazások,
kéz botorkálása üres poharakon, falattalan késeken,
láb reménytelen kóborlása piszkos küszöbök között
mi mást jelenthetne: a távolság összezárt minket,
valahol a tekinteted követ már,
hogy állati nyomorúságomban öled megvigasztaljon,
hogy testnyilásaid kábulatában és szemed
fényszórótüzében
éljek!
éljek!!
éljek!!!
és a távolság összezárt minket.
Ezek a nyomorult szürke napok,
szürke napokba préselt éhezések és szomjazások,
kéz botorkálása üres poharakon, falattalan késeken,
láb reménytelen kóborlása piszkos küszöbök között
mi mást jelenthetne: a távolság összezárt minket,
valahol a tekinteted követ már,
hogy állati nyomorúságomban öled megvigasztaljon,
hogy testnyilásaid kábulatában és szemed
fényszórótüzében
éljek!
éljek!!
éljek!!!
Ladányi Mihály (1934-1986)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése