Simonyi Imre: Litánia

a nevedre már nem emlékszem
a nevemre már nem emlékszel
a hangotokra már nem emlékszem
a hangunkra már nem emlékszel
az öleléstekre már nem emlékszünk
az ölelésünkre már nem emlékeztek

a sebekbe már belehaltam
a sebekbe már belehaltál
a sebekből már felgyógyultam
a sebekből már felgyógyultál

hogy: soha többé - megfogadtam
hogy soha többé - megfogadtad
hogy: téged s hogy: örökké
meg hogy : vége- elmondtam már
hogy: engem s hogy: örökké
meg hogy: vége - elmondtad már

húszmillió éve hazudjuk tiszta szívből
egyikét úgy mint a másikát

ideje már hogy elpiruljunk végre
egymás miatt és egymás helyett

eredj hát utadon
magam is elmegyek

csak az maradjon vélünk
aminek nincs kezdete se vége
csak hőfoka van meg kiterjedése
meg szívre lélekre agyra ágyra
reáfonódó mindenhatósága
halálunk órájáig ez legyen
- a százszor elárult -
veled vele velem
szerelmem szerelmed szerelme
mindnyájunk szerelm:
szerelem.

Simonyi Imre (1920-1994)