Rolf Jacobsen: Fák némasága

Éjjel, mikor a zenekarok mind hazamennek,
s a dobok is fáradtak már dobolni,
az útmenti fák úgy magaslanak, mint
a csönd kapui, roppant gyertyatartók
a mindenség gótikus katedrálisában.
Mint babákat, az arany szaxofonokat
rózsaszínű selyempárnákra rakják
- autóajtók csukódnak kurta kattanással
s taxik szaladnak tova délnek és keletnek
- a tetejükre kötözött óriástubával
olyanok, mint holmi nagyfülű játékelefánt,
s elmegy a bohóc is haza,
s a kálcium-mosolyú énekes,
s Klarissza sztriptíz-táncosnő is hazamegy, hogy levetkezze
az álom arca előtt kiürült szívét,
lehunyja szemét minden cigarettacsonk,
s az éjszaka táblájáról egy hangtalan
kéz mindent letöröl,
hogy fölerősödjék a fák nagy némasága.
- - -
És hazatér aludni a világon
minden zörej,
elfáradnak a színek színesedni,
s elillannak előlünk észrevétlen,
s letörölnek mindent a puha törlőrongyok,
ezüstös, porfinom eső
terül szét a parkok fölött,
valószínűtlen világ, honnan egykor jöttünk,
s melyben minden fa némasága megnő
s előtör.

 Sulyok Vince fordítása

Rolf Jacobsen (1907-1994)