Mészáros Ferenc: Mily hang vagyunk? Mily kezekben?

Ő, az Elérhetetlen,
akit csúszva-mászva,
hajlongva, mint görnyedt
aggastyán, szálfa-délcegen,
mint büszke oszlop,
suttogva kedves meghitten,
sikoltva csendriasztón,
sohasem érhetünk és érthetünk,
mert úgy épült belénk,
hogy rajtunk túl van,
felhők mögött,
a Nap tüzes tégelyében,
forrón, tűzemésztőn,
mégis lágy meleggel,
úgy ölel, simít, mint a reggel,
ébreszt, altat, ringat,
s ragad magával, magába,
old mindenségébe, gőzei illatába,
sodor édes csókok partjára,
csárdást táncol a széllel, s velünk,
vérerünkben cikázva,
duzzasztva feszít
széjjel...Ki Ő?
Talán mi ketten?
Félbemetszett egész,
ahogy az éterben
nyújtózik a kéz,
görcsös ujjakkal
kaparva utat...Ki Ő?
Az érintés, ahol a
vándor lélek társra lel,
s hál összebújva, őzremegéssel,
s ölel fényerővel éj sötétjét
szilánkokra zúzva?
Ki Ő? Te és én?
A csengő lelkek, a vakon keresők,
villámot robbantó álmok?
"Mily hang vagyunk?"
Kergetjük dalunk...kergetjük dalunk,
s a felhők zengik vissza felénk
csendes szellők hátán...