Őri István: Kövek

holdtalan éjszakán találtam rád
mélybe nyúló rögök mutatták az utat
barlangok szája világított a föld alól
mosolygó árny voltál az Egyetlen Úton

hangtalan dobbantak a léptek
a virágok felébredtek álmukból,
és csodálkozva néztek körül
látni akartam, ki takarja a végtelent

nem jöttél közelebb, ezért odamentem hozzád
hasonlítottál önmagadra a homályban
a csillagokat hívtam segítségül, hogy felismerjelek,
mert a barlangok sötétje nem volt elég

megsimogattam az arcodat és nem mozdultál
megöleltelek és felsikoltott az éj
megfogtam a kezedet és hozzádfagytam
elindultam hozzánk, de nem jöttél velem

azután megkérdeztelek:
te...
ki... vagy?

Őri István (1952-)