Bittner János: Együgyű dal

Zörgő avarban sétáltam veled,
hajadban szőkén csillogott a fény.
Rád néztem, halkan azt mondtam neked:
nagyon sajnálom, hogy már nincs remény.

Szédülve álltunk kertünk zöld gyepén,
nevettél, együtt nevettem veled,
nevetve mondtad, nincsen több remény,
amikor megfogtam hideg kezed.

Tudod, a végén semmi sem marad,
hogy itt voltál, azt is csak képzelem.
Agyam felizzik majd a hó alatt,

csak arra kérlek, hogy sétálj velem
a fák között, a kerti tó jegén.
Mint álmomban, ha nincs is már remény.