Simon Adri: Bartók elutazik

Az asztalon, a kották lapjain
glédában állnak kulcsok, hangjegyek.
Egy félszünet, és basszus, violin;
maholnap kihajózom, elmegyek
közületek, hív óceán szele,
Ámerika, új, messzi otthonom,
a zongorám – egy hang is kár bele –
már némán áll, mint üres polcsorom.

Kossuth-szimfóniám is már a múlté;
tengerentúlra hajt a harci kín,
emlékem néhány könnyáztatta kuplé,
tükörből néz egy síró Harlekin.
Erdély, Románia és Afrika
bűnből fogant ifjúságom idézik,
látogatóba jövök csak haza
ha még, talán – a hadsereg lenéz itt.

Nem vagyok elég délceg katonának,
hál’ Isten, hogy a sors így szabta rám.
Benny Goodman s a Columbia várnak,
New York lesz mostantól az új hazám;
concertókkal és szonátákkal fekszem
mostantól, brácsaversenyt komponál
tíz ujjam, megleszünk mi tizenketten
ők és én, és a megváltó halál.

Most kél a Nap a tágas tengeren,
a vízbe fújja kottáim a szél,
de nyelvem elhagyni még nem merem,
bár nálam talán lágyabban zenél.
Ki tudja, mit fúj arcunkba a holnap,
ha háború van, minden jeltelen –
hajósinasok ládákat pakolnak.
Ősz van. Kékszakállú, utazz velem.

Simon Adri (1974-)