Tompa Gábor: A Hold szerelmesének
Ujjongjunk együtt, hogy a fű kinő,
tapsoljunk, amíg hajlongnak a fák,
szeressük egymást, amíg nincs idő,
mert hogyha van, a csontunkig lerág,
s mint méla vad, az ínye közt kiköp,
hullámverésben vergődünk tovább,
míg változásunk örvényébe lök
a néma ár, s az egyre mostohább,
bolyongó Hold, mely nem találja már
sugárzó udvarát, hol egykoron,
egy önfeledt, szikrázó csillagon
zuhantunk boldogan, mint vak madár,
s most kellékeink: időmarta szárnyak,
egy más bolygón felcsatolásra várnak.
tapsoljunk, amíg hajlongnak a fák,
szeressük egymást, amíg nincs idő,
mert hogyha van, a csontunkig lerág,
s mint méla vad, az ínye közt kiköp,
hullámverésben vergődünk tovább,
míg változásunk örvényébe lök
a néma ár, s az egyre mostohább,
bolyongó Hold, mely nem találja már
sugárzó udvarát, hol egykoron,
egy önfeledt, szikrázó csillagon
zuhantunk boldogan, mint vak madár,
s most kellékeink: időmarta szárnyak,
egy más bolygón felcsatolásra várnak.
Tompa Gábor (1957-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése