Bajtai András: (esős őszi)

Szabó Péternek

amikor sétálsz hazafelé zsebre tett
kézzel, vigyázva, hogy csigaházra
ne lépj és bámulsz inkább lefolyóba,
pocsolyába, nem nézed végig,
ahogyan az ősz kirabolja a fákat,
és gondolsz mindenfélére,
hogy miért nem tudsz te is olyan
kitartó lenni, mint a jelzőtáblák,
miért nem állít meg téged
is valami, akár egy percre csak,
a buszmegállók helyett, és tudod,
mire hazaérsz, hiába nézel ki
az ablakon, már nem látod a Napot,
lekaparták az égről, akár egy
sorsjegyről, viszont láthatod,
ahogy a tej kávédban kavarog,
és várhatod, hogy eszedbe
jusson, amit elfelejtettél, mert
nem hívsz fel senkit telefonon,
úgysem tudnál nekik mit mondani,
és hiába a kávé, fázol, a radiátorra
teszed tenyered, megsimogatod,
mintha hűséges kutyád lenne,
s bár hallod kintről a kulcscsomó
zörgését, nem nyitsz ajtót,
mert tudod, csak az ősz az

Bajtai András (1983-)