Diószegi Szabó Pál: Mosolyod ma Tél…

-
Mosolyod ma Tél, a tájon.
Fázom… én is, ha nem látom.

Fagyott levélként hull szavam,
rálépek ma minduntalan!

Zsebemben érzem most kezed,
pedig ma sem vagyok veled…

Sálamként pihensz vállamon,
selymes hiányod álma nyom…

…hajad köré bújna szemem,
mosolyodhoz heveredem…

…és szobádban zöld az ég is…
ránk mosolyog szívünk, mégis:

Szemed most felhő a Napban,
nélküled, magam maradtam!

Diószegi Szabó Pál (1974-)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ornella Fiorini: Lányomnak

-
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, hogy szállj, erőseket, mint a karvalyé, hogy a szabadság magasságában könnyű szárnyalással lebegni tudj, és siklani az élet színein át, a csendben meghallani a szelet, és minden szót, melyből mesék születnek. Emlékezz erre, és élvezd a repülést a tenger felett, a fűszálakon át, sőt - miért is ne?!-, akár széttépett álmok között, mert mindennek, még a zúzmara jegének is értelme van. Erős szárnyakat szeretnék adni neked, hogy leküzd a távolságot, a port, mely a szívedet szorítja, és mindazt, mi aranynak látszik, de amely valójában nem az. Nagy szárnyakat szeretnék adni neked, sűrű pelyheset, hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted, és ha le is zuhansz, ne essen bajod. Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked, de nem lehet, mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted. (Fordította: Erdős Olga)
További információk

Závada Péter: Bontás

-
Belém ülsz. Ülünk, mint két egymásba csúsztatott szék. TV szól a szobából. Ma mégse megy. Lemászol. Nézem a függöny bojtját. A szomszéd házat bontják. Az ablakok betörve. Lelátni a gödörbe. Most magamhoz szoktatlak. Már nyitva van az ablak. Vastag az ég, vízhatlan. Megfürdünk a huzatban. Erősen koncentrálok. Mármint csak arra, rád, hogy mit kéne most éreznem. Nem passzolunk lélekben. Befekszel az ölembe, mintha a bölcsőd lenne. Megmarkolod a farkam. Együtt szorongunk halkan. Závada Péter (1982-)
További információk

Wass Albert: Tél

-
Templomi csöndben, Éjjeli ködben Aszkéta-ágat zörrent a szél, Valahol messze, Csillag szemekre Szürke ködfátylat borít a Tél. Túl a tetőkön, Dárdás fenyőkön: Zöld diadémon, pára lebeg, Sűrű vadonban Halkan, titokban, Fenyő-óriások könnye pereg... Néma a szikla, Kristály patakja, Jeges páncélban tompán zubog, Mogorva ormon Nincs rododendron, Csak sötét árnyak: Tantalusok. Mélyen a völgybon, Fűzfa berekben, Néha, titokban zörren a szél, S fent a magasban Pára alakban Halkan suhanó szellem: a Tél. Wass Albert (1908-1998)
További információk