Fetykó Judit: Távolodik

Már távolodik, csitul, és csukódik,
a többihez, a múltba berakódik…
Öntörvényű. Visszajön, majd ellebeg
Szeme, gondolata hol van, hol mereng?
Hitek? Tagadások? – valóság: a csend…
Rög koppan, magába zár e rend…
– fülbevaló, rubinja, csillogása
tán anyám emlékét magába zárta,
vagy az a díszgomb, apám ingujjából,
elmondhatná, miről hallgat a távol…
nagyanyám melltűje, benne ametiszt
(ma ki tűzne fel ily régi, ósdi díszt?…)
– barátnőm* ujján piros köves gyűrű,
az egyre fogyó, kicsinyke kis kezen…
… a lélegzet kihagy, a sóhaj sűrű…
szállni vágyik; a hajnal már odafenn
várja ózonkék palettát kínálva:
fesse meg az ez világot; s kiválva,
s nehézségi erőn túli rendszeren
ecsetje átsuhan földön, egeken…
Csitul, távolodik, lassan csukódik,
a többihez, a múlthoz lerakódik…
Vissza-visszatér, álommal ellebeg,
és marad a csend, a csend, a csend….

Fetykó Judit (1956-)