Vígh Krisztina: Utazom

összepakolom az életem,
mint egy bőröndöt a hosszú utazás előtt,
és megint nem tudom, hogy a fontos dolgok
kimaradnak,
hogy hiányoznak majd a jelentéktelennek tűnő
délutánok, amikor nem történt semmi,
csak hazajöttél még,
a szótlan csendek, amik őrizték a hallgatás aranyát,
és mi felelőtlen tékozoltuk vagyonunk,
nem számítva az ínségre,
nem mondom, hogy bőven van helyem,
annyi feleslegest rámoltam bele,
és egyre szűkebb ez a koffer,
de most, hogy mennem kell,
én mégis téged kérnélek meg, segíts vinnem tovább.