Bocsik Balázs: Melyikünk reggele

A harmatból felkapaszkodva - a zsíros őszi falevelekről
bukik alá a reggel.
És a körút ma olyan egyenes,
most se fogok összefutni magammal.
A villamost nézem s vele én is
a mondhatatlanság sínein zúgok:
korai garázsmenet.
Így kaparom ki az utolsó fogható dolgot,
miután felkelt a nap és rendbe tagozódott a világ.
Hogy épületeimben és utcáimban lehessek teljes,
ne csak a megidézés templomaiban.

De aztán elzúg a villamos. Nyomában valami törött zene
félütemei visszhangzanak.
Szilánkos reggel-darabok hevernek előttem,
a járdára festett alakon, akin taposok.
Fölöttem felsejlik egy angyali tánc,
már nem is egy másik határ kontúrja az ég.

Egy bukóra nyitott tetőablakban felviszel,
szemedben odafent járok.
A madarak a szántóra ostromló seregként repülnek, félek,
hogy magukkal visznek,
de te megmenthetsz,
ha lehozol az égből és becsukod a tetőablakod.

(Hévíz, 2017)

Bocsik Balázs (1997-)