A. Túri Zsuzsa: Október
Zizegőn ragyogó csoda-fákon
aranysárga álom lebeg:
az odaláncolt ezernyi napnak
szabaddá válva a teste pereg.
A langyos szélben olvad a lélek:
az éjjel már keményre fagyott,
avarban kövekre, csontokra lépek,
roppan a szikkadt ág, ha halott.
Fénybuborékok a vízen előttem,
homorú tükörben csillan az ég,
elhantolt ábrándok kertjébe jöttem,
az idő hűtlen, de fogva tart még.
Nehéz remélni a kóborló szívnek,
mindig új szenvedélyt, vágyat kutat,
új árnyalatait minden színnek,
poklokon túli magasztos utat.
Árnyakban oldódva pókhálós bokrok,
sápatag sugárral szőtt szerelem,
bárhova indulok, magamba botlok,
s magammal szemben nincs kegyelem.
***
aranysárga álom lebeg:
az odaláncolt ezernyi napnak
szabaddá válva a teste pereg.
A langyos szélben olvad a lélek:
az éjjel már keményre fagyott,
avarban kövekre, csontokra lépek,
roppan a szikkadt ág, ha halott.
Fénybuborékok a vízen előttem,
homorú tükörben csillan az ég,
elhantolt ábrándok kertjébe jöttem,
az idő hűtlen, de fogva tart még.
Nehéz remélni a kóborló szívnek,
mindig új szenvedélyt, vágyat kutat,
új árnyalatait minden színnek,
poklokon túli magasztos utat.
Árnyakban oldódva pókhálós bokrok,
sápatag sugárral szőtt szerelem,
bárhova indulok, magamba botlok,
s magammal szemben nincs kegyelem.
***
A. Túri Zsuzsa (1971-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése