Grecsó Krisztián: honvágy

mint rajtakapott és megcsúfolt eső
amit elárult a végesség felhőkarámja
hogy két utcányira délre vagy egyre északra
már poros a kutyafuttató
mint filmre vett hajnal
minek minden titka az utcára kerül
és úgy hever ott a leleplezett derengés
mint szilánkos taréjú redőny-szőnyeg
vagy törött bordájú svéd kerevet
mint a félbemaradt gyerekkori rémálom
amit mint telefirkált papírfecnit
hasított ketté anyánk simogatása
kezének malaszt-melege a háton
olyan kiszolgáltatott és banális
a rendre negyven után támadó honvágy
ami nem a teret emészti meg
hanem az időt
és éteri titokká magasztosodik a kamaszkor
leülepedettnek hitt lapálya
a gimnazista évek érlelt szorongását
beborítja az elemi eredetiség
nemespenésze és úgy fehérlik
hogy kényszeresen kísért a gondolat miatta
minden fontos dolog
bár fagyott apróságnak álcázta magát
akkor történt
és azóta csak dadognak a napok
vagy puha lépttel helyben futnak
mint csöndes folyosói tornaórán
és minden hiba hiba marad
hiába húzza maga alá a széket az ember
és igazítja szálfára magát
mégis rendre foltos
evés után a terítő

Grecsó Krisztián (1976-)