Albert Zsolt: Szakadt vitorlák

Úgy megy az idő,

hogy percekre törve

szótlan állva hagy,

pedig emlékszem

tegnap reggel

még jönni láttalak,

s mint ketyeg óránk

másodpercenként

évekre megáll,

vörösen égő szárnyain

égre száll a néha nap.

Kék tintában ázva

s lapjaimba zártalak,

de mégis távol mentél

s hűlt helyedre hullt

a fagyott hideg alkonyat.

Szólítalak szüntelen

körülöttem fekete csend

mezítláb járom

a sav marta partokat.

Úgy megy az idő

felettünk szakadt vitorlák

a szél lassan némul el

s hangod néha feledem.

Minden este mégis

a sötét hullámokra

s újra a habokra állok

csillagod keresve.

***

Albert Zsolt (1973-)