Márkus László: szendergő

némán hallgatom
a táj fohászát
esőért esedez
az éj
belépőként
holdat varázsol
csillagokat csepegtet
égi színpadára
a nap
tüzes lehelete
beköltözött szobámba
messze űzte álmom
csatakos vánkosomon
szendereg a csend


2017.08.05.

Márkus László (1955-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabó Lőrinc: Mit láttam benned?

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (127)

Sohonyai Attila - Szanaszét összeszedve