Nyirán Ferenc: Insomnia

A hajnal riadt reszketése rám ront,
felébredek, mert rólad álmodom.
Még félóra s az éjszakának fájront,
de kettős arcod újraszámolom.

A nappalokkal megbirkózni kéne,
s bár ezzel telik életem fele,
az ürességnek este lesz csak vége,
és nem tudom, hogy mivel lesz tele.

A piáról a drogról már lejöttem,
csak rólad nem bírok még kedvesem.
Te nem tudod hogy mik vannak mögöttem.
Már az csoda hogy mégis létezem.

Egy haja mögé rejtőzködő lányarc.
Egy tétovázó, megtört mozdulat.
Egy gondolat és amit végül rávarrsz
az újraszámolt kettős arc alatt.

Már álmodni és ébren lenni sem mersz,
a holnapban nincs semmi biztató.
Most padlót fogtál, mégis újra felkelsz,
bár rég nem vagy már orvosolható.

Nyirán Ferenc (1951-)