Szentjánosi Csaba: két pillanat közt

Megszokhatatlan az, hogy élek,
neki megyek a szélnek,

Saját magamnak elbírhatatlan vagyok,
égbevezető sorfalat állnak felettem
az ablakok,

két pillanat között örök az idő,
ha te jössz felém, karom kinő,

Föld-ég-város, micsoda harmónia,
az embernek mások sebeit
néha meg kell csókolnia,

az nem lehet, hogy az agyam mindent tud,
a szívem mindent érez,
többet tudok felejteni a bölcsességtől,
ha hozzám visszatérhetsz,

kidobáltam, kidobáltam magamból mindent…
már csak a versem ment el hozzád,
tetszeni fog unokáinknak az életünk—
ha egyszer kipróbálják?!

Taníts meg Dávidként táncolni,
én megtanítalak az Énekek énekére téged,
hidd el, semmi nem számít…
mert háborúk csöndjében hallgat a lényeg,

taníts meg kérlek Dávidként táncolni,
mikor lépni sem merek,
mert ha a földön együtt vagyunk:
akkor a világmindenségben is
mindenhol ott vagyok veled!

Fogaim csak kitört kövek,
szám szerpentinjén eltévedt szavak,
mély szakadékok fölött sétálunk,
de szívünkbe lenézni mégis szabad. 

Szentjánosi Csaba (1965-)