Jánosházy György: Csupán az éj...
Csupán az éj, csupán a csillagok,
a hallgatag utcán a léha szél,
a hályogos szemű házablakok,
a megvénült, megroggyant, sánta tél.
Csupán az éj, csupán a csonka Hold,
dúlt párnák közt az álmatlan magány,
sötét sarkokban száz kaján kobold,
kihűlt sorok a költő asztalán.
Csupán az éj, csupán egy pillanat,
mikor fáradt, petyhüdt agyunkba villan
egy édes-bús emlékkép, felragyog
még egyszer újra, és már el is illan,
nyomában csak a puszta éj marad,
csupán az éj, csupán a csillagok…
a hallgatag utcán a léha szél,
a hályogos szemű házablakok,
a megvénült, megroggyant, sánta tél.
Csupán az éj, csupán a csonka Hold,
dúlt párnák közt az álmatlan magány,
sötét sarkokban száz kaján kobold,
kihűlt sorok a költő asztalán.
Csupán az éj, csupán egy pillanat,
mikor fáradt, petyhüdt agyunkba villan
egy édes-bús emlékkép, felragyog
még egyszer újra, és már el is illan,
nyomában csak a puszta éj marad,
csupán az éj, csupán a csillagok…
Jánosházy György (1922-2015)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése