Závada Péter: REM

Minimum hat, egymást követő ébresztést
állítottál be reggelre, de meg se hallottad
őket, csak én pattantam föl negyedóránként,
mint akit áramütés ért. Letölthetnél egy olyan
alkalmazást, ami REM-fázisban ébreszt,
akkor legalább az álmaimra emlékeznék. Fél tíz.
Mostanra biztos megérkeztél fizikoterápira,
és az idegsejtjeidet éppen áramütésekkel
stimulálják, hogy kitáguljanak a kapillárisaid,
mégis az én combom zsibbad, miközben a vécén
ülök, és a telefonomat nyomkodom: mintha
az egypetéjű ikertestvérem lennél, akinek a fájdalmát
valami furcsa oknál fogva a távolból is érzem.
Akkor most jogosan beszélhetnék rólunk
többes szám első személyben, ahogy általában
az ikrek szoktak, de helyette megint csak
ezt a fiktív én/te-verset írom. Mert ahogy a zsibbadás
sem az enyém, úgy saját emlékezetem sincsen,
a telefonét használom arra is, hogy felidézzelek,
és mióta elfelejtette a fotók kronológiáját,
mintha bennem is összekeveredett volna
rólunk minden. Mikor panorámaképet készítettünk
a Colosseumról, és az egyiken a karod
egy elmosódott turista hátából állt ki, vagy mikor
a Hyde Parkban, a tóparton elirigyelte az alakodat,
és beállt mögéd pózolni egy fekete csőrű gólya.
Napok óta nem érkezik meg neked az e-mail,
amiben egy képet küldtem magamról, fennakadt
valahol útközben: vérrög az erekben, de ha visszajönne
azzal, hogy a címzett ismeretlen, legalább
hihetném, hogy a sosem látott ikertestvéremtől jött,
hogy mikor harminchárom év múltán majd először
találkozunk, kiderülhessen, hogy végig ugyanaz volt
a kedvenc illatunk.

Závada Péter (1982-)