Istenes Tibor: Kanál lettem

Beköltöztem abba a csuporba,

ahonnan a mézet csókolta a szád,

Csónakként lebegtem az édes semmiben…

Aztán kristály lettem a szád szélén,

Nem hagyhattál ennyiben…

Kanál lettem a kávéd forró észlelései között,

Kavartam benned a koffeint és a reggeleket,

Elaludtam veled a puha párnán,

Lenyomtam veled a vekkereket.

Most némán nézem, ahogy estének öltözöl,

Bordó függöny arcod szelíd tüze,

Lángokkal borítod testem,

A tűz vadít, majd szinte emésztene.

Ernyedten látom szemedben a nyár elmúló perceit,

Még ölelem őszi rozsdás karjaid,

De a holnapok elmúlt ruháiban,

Szaggatom a jövő harcait.

Lepedők ráncos magányai,

Hozzák elém őszülő hajad,

Múlt, jövő a jelenbe lépve,

Őrzi minden szerelmes szavad.

***

Istenes Tibor (1972-)