Bertók László: Egyik rímtől a másikig I.

Most akármit elkezdhetek,
mert, mint a sejt, csak lüktetek,

Egyik rímtől a másikig
dobban bennem valami hit

Valami mag, egy gondolat
mely úgy egész, hogy széthasad

tehát semmit sem kezdek el,
csak megkötöm a végivel

csak folytatom, míg valami
a ritmust nem döccenti ki,

csak várom, mint Ezékiel
hogy az ige árasszon el,

feszítsen meg a föladat,
mint életet a nyári nap

s kezdjem ott, hogy abbahagyom,
ha egyszer nincs mit mondanom.

2.
Amikor nincs mit mondani,
mindig megszólal valaki,

mintha véletlen lendület
taszítaná meg a hegyet

mintha édenkert bukna le
a lét mögött a semmibe,

mintha egy állat lépne be,
s nem tudná, miért jött ide,

mintha csak annyit mondana,
hogy neki nincsen több szava,

mintha a repedt boltozat
próbálgatná, hogy leszakad,

mintha egy másik vetület
feszítene föl új eget,

s amikor saját napja van,
megszólalna, hogy dolga van.

3.
Te, aki a dolgot adod,
tudod, hogy nem választhatok,

adj értelmes föladatot,
hadd higgyem, hogy szabad vagyok,

add úgy, kérlek, mintha magam
találnám ki, hogy adva van,

ne kezdődjön el nélkülem,
legyen végig az én ügyem,

lássák rajtam a többiek,
az a jó, ha benne veszek,

tűnődjem el, ha sikerül,
jobb-e kívül, ha jobb belül,

érezzem, ha süt rám a nap,
mindenható láncaimat,

add úgy, ahogy tőlem kapod,
ha nélküle belehalok.

Bertók László (1935-2020)