Bertók László: Egyik rímtől a másikig IV.

Kezdjük a végén: meghalok,
holott meghalni nincsen ok,

mert amit oknak vél az agy,
az egy től-egy ig okozat,

s ennek okát ha keresem,
új okozatot lát a szem,

s hogy a lét mélyén van-e ok,
arról még annyit sem tudok,

hát mért ne írjam versbe, hogy
az élet él, és élni fog,

s miközben rajtam átfeszül,
formálgathatom emberül,

halhatok érte, ölhetek,
betölthetem a lényeget,

melyben minden ok benne van,
amelyre nincsen több szavam.
*
Aki meghal, s bennem lakik,
nélkülem is tud valamit,

sejtem falát azért veri,
mert nem lehet elmondani,

amit elmond anyag-fokon,
nem értem, csak kidobogom.

csak megérzem, ahogy velem
beteljesül a végtelen,

mintha anyám áldott öle
ölelne a halálba be,

s halálomból születne meg,
aki leszek, leszek, leszek,

mintha egy sejt mozogna csak,
mindig arra, ahol a nap,

amíg a fény el nem nyeli,
s az időt a tér befedi.
*
Akit az idő megölel,
nem kérdezi, hogy van-e hely,

van-e feladat, akarat,
szabad-e, amit nem szabad,

akit kiválaszt a dolog,
egy lesz vele és nekifog,

magára többé nem ügyel,
de holtában sem adja fel,

aki egy ritmust befejez,
nem gondol rá, hogy vége lesz,

hiszi, örökké kimarad,
amiben benne van a mag,

aki költő és megijed,
annyi csak, mint a többiek,

mikor a tollat leteszi,
szeretné újra kezdeni.

Bertók László (1935-2020)