Bertók László: Nem lehet megtartani

Nem lehet megtartani, csak megtalálni
(összetalálkozni vele), nézni, nézegetni,
gyönyörködni benne, követni, tótágast
állni előtte, megkísérelni kapcsolatot
teremteni vele, szebbnél szebbeket
gondolni róla, csüggni a látványán, amíg
egyszer csak kilép a látóteredből, belép a
képzeletedbe, ahonnan (honnan?)
bármikor előhívható, sőt kedvedre valóan
formálható (tökéletesíthető), s ahová
szerencsés esetben gond nélkül vissza is
süllyeszthető (engedhető, parancsolható),
de ahonnan, ha neki úgy tetszik, magától is
előjön, tollászkodik, fondorkodik, úgy tesz,
mintha könnyen elérhetnéd, ha akarnád,
ám ha közelítesz feléje, azonnal
felszívódik, maga után húzva azt is,
akiről azt hiszed még, hogy te vagy,
te, aki józanabb pillanataidban legyintesz,
hogy semmi, csak… s hogy valószínű,
ugyanaz az erő (mechanizmus?, mozgás?,
lelkiállapot?, vénség?, hiány?) tesz
próbára, vizsgáztat, amelyik az éjszakai
álmaidat is kitalálja, szerkeszti, rendezi,
vetíti, s hol itt, hol ott nagyítja ki, szakítja
meg, olyannyira szeszélyesen, hogy már
nem is figyelsz rá, reggelre elfelejted…
Meglehet, hogy mostanában ekképpen
kapod (valahonnan) a legfontosabb
üzeneteket (parancsokat?, recepteket?),
amelyeket ha komolyan vennél, véget
vethetnél az egyenlőtlen (a megalázó?, a
nevetséges?) kihívásnak (képzelődésnek?,
kiszolgáltatottságnak?, játéknak?),
s ugyanúgy elérhetnél, megtarthatnál,
elveszíthetnél akármit (akárkit?), mint más,
mint azelőtt?

Bertók László (1935-2020)