Taizs Gergő: Önarckép

Komplementer színpárokat válogat.
Újramázolja a reggelt, és tovább a tegnapot.
A nosztalgiát keretek közé egyszerűsíti.
A hideg fémre nyugtató zöldet,
a meleg fára perzselő magentát.
A mozdulat mechanikus reprodukciója
anyaggal tölti fel a hézagos felszínt.
A délutánt higítóval oldja,
lemossa bőréről a ráragadt képeket,
belebonyolódik a ráncokba,
letörli a saját arcát.
A hiányzó rétegeket tudatosan kerüli,
egy összetört tükör darabkáiból
újrafogalmazza a jelenlétet.
Mozaikszavakat skandál,
néhány felhígult frázist mond,
és kezdi elölről az egészet.

Taizs Gergő (1984-)