Sebestény-Jáger Orsolya: Adriai nyár
Visszavágyni oda,
hol a hűs és szédítő mélység felett
csapkodó hullámok sírják lankadatlan:
hazamegyek.
S olajfák karjain át
mintha víztükörben látná,
úgy nézi önmagát,
e létező, s mégis álmodott világ.
Az égen feltartóztathatatlanul
egy fehér habfoszlány
messzi méltósággal
továbbvonul.
S a pillanat áldását tudni
kőben, szélben és homokban,
s e lüktet, lélegző világra
naponként vágyni egyre jobban,
hogy bár hullámsír temessen ma el,
ki mindent töretlen szépséggel
ránk hagyott itt, majd ha úgy akarja
– a fényes felhőkig emel
hol a hűs és szédítő mélység felett
csapkodó hullámok sírják lankadatlan:
hazamegyek.
S olajfák karjain át
mintha víztükörben látná,
úgy nézi önmagát,
e létező, s mégis álmodott világ.
Az égen feltartóztathatatlanul
egy fehér habfoszlány
messzi méltósággal
továbbvonul.
S a pillanat áldását tudni
kőben, szélben és homokban,
s e lüktet, lélegző világra
naponként vágyni egyre jobban,
hogy bár hullámsír temessen ma el,
ki mindent töretlen szépséggel
ránk hagyott itt, majd ha úgy akarja
– a fényes felhőkig emel
Sebestyén-Jáger Orsolya (1969-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése