Zalán Tibor: Zenit
Remeg a gyertya lángja,
dereng a fény a borban.
Elülök itt magamban,
mélyen a férfikorban.
Zenitre áll a csillag,
így őrködik felettem.
Bor olvad szét a számban,
ő mosolyog helyettem.
Remeg a félhomály kint,
töltök magamnak újra,
mosolygok már a semmin,
mosolygok rá a múltra...
Megcsillan a csillag a borban,
megremeg a semmi lángja.
Lépéseket hordoz az éjjel,
valaki jár, de senki se látja,
valaki jön, de senki se várja,
valaki elmegy, dereng a válla,
átdereng az éjhomályba...
dereng a fény a borban.
Elülök itt magamban,
mélyen a férfikorban.
Zenitre áll a csillag,
így őrködik felettem.
Bor olvad szét a számban,
ő mosolyog helyettem.
Remeg a félhomály kint,
töltök magamnak újra,
mosolygok már a semmin,
mosolygok rá a múltra...
Megcsillan a csillag a borban,
megremeg a semmi lángja.
Lépéseket hordoz az éjjel,
valaki jár, de senki se látja,
valaki jön, de senki se várja,
valaki elmegy, dereng a válla,
átdereng az éjhomályba...
Zalán Tibor (1954-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése