Várady Szabolcs: Régi holmi

A régi holmim ott maradt a házban.
De megvan-e még az az emelet?
Hogy én ott mennyit óvtam és vigyáztam,
amim maradt: a legszebb telemet!
Amim maradt belőled - mibelőlünk,
se közelebb hozzánk, messzebb se tőlünk.

A régi holmi ott maradt a házban,
ezt álmodom, és el is indulok.
Helyén talán csak holdsütötte váz van.
Éjfélt mutatnak épp a mutatók.
Az emelet megvan, de nincs bejárat.
Olyan halotti - lakják ezt a házat?

A régi holmi! Csak egy macska jár ott.
Az erkély felől van a bemenet.
A múlt a mostra mélán visszakárog.
Az asztalon egy Jékely-kötet.
A hó csikorgott, és a buszra várva
szívünket lestük: támadt benne lárma.

Legszebb telem. Két markod összetetted:
hullana bár ekkora hópehely!
De hát én holmi fennkölt képzeteknek
a rabja voltam: nincs számomra hely,
téged szeret a legjobbik barátom.
Az ajtó itt be van falazva, látom.

Becsület forgott fenn. Hazudni, csalni?!
De elfogynak a kijátszott aduk.
Sicc, macska! Ott az erkély. Elinal - ni,
itt van megint. Küszöb alatt a lyuk.
Persze hogy aztán ráfanyalodunk csak,
s már úgy vagyunk, mint törzshelyén a kuncsaft.

De hűlt hamut mi haszna felkotorni?
Talán parázslik benne még titok?
Mi szél hozott ide? És hogy jutok ki?
A macska módján sajnos nem tudok.
Az éjszaka előbb-utóbb elolvad.
Majd jönnek értem? És ki jön? Te hol vagy?

A régi holmim itt maradt a házban.
Olyan egyszerű. Minden a helyén.
Talán csak a tükör miatt csináltam.
Ki is vagyok? Egy biztos: itt ez én.
S neked nem kell se jönnöd már, se menned,
amíg az éj tömbjei töredeznek.

Várady Szabolcs (1943-)