Kiss Ottó: Csillagszedő Márió

(részlet)



Reggel, amikor megcsípi a dér
a kertet, a növények hirtelen
kinyitják szemüket, és rácsodálkoznak
az ablakomra. Ilyenkor legszívesebben
csokorba kötném a jégvirágokat,
s mint egy óriás vázába,
beletenném őket a zöldbe.

De nem tudom, enyémek-e a jégvirágok. (...)

Az igazi dolgok
nagyon mélyen vannak.
A feneketlen tó
fenekénél is mélyebben.
A szívem körül valahol. (...)

Ami nem történik meg,
az az éjszaka.
És ami megtörténik,
az a nappal.
Hogy egyszer
teljes világosság legyen,
előbb-utóbb mindennek
meg kell történnie. (...)

A boldogság az,
amikor sokat kapunk.
A fájdalom az,
amikor ezt mind elveszik.
Én nem akarok boldog lenni többé,
mert az egyszer nagyon
fájni fog.

Én mindig mindennel
egyetértek,
és soha semmivel
sem értek egyet,

mert én önmagammal
is mindig
ellentétes véleményen
vagyok.

Egyszer
többször
nyúltam valamiért,
de elérnem nem sikerült.
Aztán a valami
megsajnált: eltűnt
a közelemből. (...)

Kiss Ottó (1963-)