Petőcz András: Talán emlékként

Ahogy a tested, ahogy hozzám.
Ahogy nyugodtan, önfeledten.
Ahogy még soha.

Nem is hiszem. Miért is írom
le mindezt, miféle vallomást
készülök, neked.

Természetesen: odabújva.
Én meg, magamban, csodálkozom,
hogy épp így, ilyet.

Figyelmezem meztelen magad,
és magamat is megfigyelem,
mindez mivégre.
Talán az, ahogy rád hajolok,
ahogy megérintem a melled
a számmal, ahogy.

Ez rögzül az emlékezetben:
a mozdulat, beleremegek
újra és újra.

Az öröm, ami akkor és ott
átjárja a testem, az öröm
elkísér minket,

elkísér minket az ösvényen,
amelyen vakon botorkálunk,
nem tudni, hova.

Petőcz András (1959-)