Iancu Laura: Holdjárás

Úgy szeretném, ha láthatnád

a Holdat most velem,

s amint ezt írom, már értem is,

miért hagytad el százszorszép

öröklétedet a zúzmarás kínokért, Istenem!

Tökéletesnek találtad

betegen, holtan is,

lám, kipróbáltad,

milyen jó ülni a Duna-parton

Krisztus után kétezerben,

vendégnek lenni saját ünnepségeden,

találkozni a szerelemmel.

Harminchárom esztendőd

látogatásnak sok, ígéretnek kevés,

itt kell lenned most is, még

látom, lábnyomodon a gerlék

őrülten marakodnak –

ki tudja, miért, mind ott akarnak

tavaszt ülni, ahol megfordultál.

Folyvást búcsúzol,

minden úton, minden nap

kicseréled a holdat napra,

apát fiára, anyát lányára,

holott tudod, tudod,

micsoda szakadék, micsoda sötétség,

ha nem is örökre,

de csak meggyalázza azt, amit az ég

egynek, igaznak s szépnek talált.

30 négyzetméteres otthonomba kéreti magát

a Hold. Nem tudom, miért,

utolsó csepp fénye is idefolyt.

Úgy szeretném, ha te is látnád: hazaért

Iancu Laura (1978-)