Kántor Péter: Beszéljük ezt meg

Gyere, beszéljük ezt meg. Kezdjük el.
De hogyan? Hogyan kezdjük el?
Mit kéne ehhez innom? Nem tudom.
Nem tudom, hol kéne kezdenem.
Pedig volt már részünk ilyesmiben,
előfordult már, volt már ilyen.
Nem halunk bele, nem ebbe, nem.
Túljutunk rajta, azt hiszem.
De mégis, hogyan? Hogyan kezdjük el,
hogy ne csússzunk el egy borsószemen,
ne legyen olcsó, ne legyen hazug,
s ne veszítsem el rögtön a fejem.
Elment a nap, s eltelt egy hosszú év,
és mint a tenyerem, úgy ismerem,
amit nem látok előre soha,
ami ellen sose volt gyógyszerem.
És nem utoljára, nem, nem hiszem,
nem is először, már volt ilyen,
gyere, beszéljük ezt meg, kezdjük el,
és hagyjuk most, hogy ki mit érdemel.
Hogy ki mit rontott réges-régen el
egyszer vagy sokszor. Volt egy pillanat,
átkozódtam, lihegtem, sántítottam,
s az arcomra valami sós lé tapadt.
Ez akkor volt, amikor véget ért a nyár,
amikor eltörtem a térdemet.
Nem, nem a fénykorunkat éltük épp!
És szavazott a nép s gyorsan elélvezett.
És nem tudom, hol kéne kezdenem,
de nem halunk bele, nem ebbe, nem.
Nézd, kiürült a whiskys üvegem.
Gyere, beszéljük ezt meg, istenem.

Kántor Péter (1949-2021)