Sztercey Szabolcs Benedek: tálalás

belekucorodom a kerámiaedénybe,
begyújtom magam alatt a tűzhelyet,
érzem, ahogy az alulról jövő hő
átmelegíti az edényt, majd átmelegít engem
is, zöldséget aprítok magamba, sót,
borsot, rozmaringot és oregánót szórok
a legbelső részeimbe, majd kavargatni
kezdem magam, hogy oda ne égjek,
figyelem, ahogy lassan megpuhulok, ahogy
az ízek elkezdenek szétterjedni bennem,
megvárom a tökéletes pillanatot,
amikor téged is magamba szórhatlak,
úgy hullsz belém, mint a fűszer, mint
a leveskocka, mint egy olyan szuperhozzávaló,
amiből bármi elkészíthető,
egyenletesen eloszlasz bennem,
ahogy óvatosan kavargatjuk magunkat,
amíg minden hozzávalónk összeér,
és kioldódnak belőlünk a legbelsőbb
zamatok, amíg felfedezünk egy új alapízt,
amit csak a nyelv szívhez közeli
részével lehet érzékelni, majd megnyalintjuk,
mint egy önmagát kóstolgató étel,
egyszerre vagyunk íz és érzékelés, ne mozdulj,
így vagyunk a legfinomabbak, feltálalom magunkat,
ne fújd meg, vedd a szádba, és úgy várd meg,
amíg kihűl egy kicsit.

Sztercey Szabolcs Benedek (1991-)