Albert Zsolt: Szobatenger

Este harmadszor sétáltunk
ugyanazon a partszakaszon,
és ezt tettük mindennap,
míg előttünk hevert.
Az ismétlődés hullámokra,
a hallgatás sziklákra emlékeztetett,
de te azt mondtad, ez Isten visszhangja.
Gondoltam, ha újra visszatérünk,
vihetjük magunkkal a tengert,
haza a szobákba, kiönteni a balkonra.
Valamennyit az éjszakákra is,
legalább halljuk, ahogy időnként belekap
a függönybe a szél, mint egy vitorlába.
Elmerülve egy hullámmal
ugyanoda álmodjuk magunkat,
egy hangos óceánba,
a felgyorsult pulzus és szemmozgás
pedig árulkodik, amint a galaxis
hűvösen átfolyik az omladozó plafonon.
Lemossuk a piszkot az ablakokról,
és minden mondatot magunkból,
melynek nincs folytatása.
Ott kezdjük el megint,
az újrakezdett sétákkal,
hol megvolt még Isten visszhangja.

Albert Zsolt (1973-)