Sebestyén-Jáger Orsolya: A kert

Láttam a kertet, mert megmutattad.

Körülölelték rojtos fellegek,

mint szélfútta reggelen rejtik el a hársak

csöndes álmait a falevelek.

Földig hajolva keresem azóta,

ágak és törzsek roppant menetén,

égi barázdák súrolták arcomat,

kéklőn, fehéren és ébenfeketén.

Mint ecsetvonás, mit megőriz az ég,

mielőtt mélységes álomba zuhan,

úgy látom magamban a kertet,

mi lényem legmélyén fénnyel írva van.

Rigókat követek csöndek szárnyain,

és harangzúgás minden messzeségem,

de látom a kertet, mert megmutattad,

az idők hajnalán, valamikor, régen.

Sebestyén-Jáger Orsolya (1969-)