Csoóri Sándor: Játék a tengeren

I.
Bújócskáztunk a víz alatt,
gyöngyvető, bolondos halak.

Csapkodtál felém a kezeddel,
szempilla-verdeséssel.

Szerelem volt neked a tenger,
fölzaklató világ –
nyitott szemeden úsztam át,
de láttam még: utánam nézel.

II.
A zöld folyók mind odafolytak,
a kék folyók mind odajöttek,
s hasad lebegő szigete alatt
összefutottak, ölelőztek.

A vízbefúltakat feledték
s a szenny sodródó rakományát –
csípőd köré, mint Isten gyolcsát,
az egész tengert rátekerték.

III.
A föld csak emléknek maradt,
házaival, köveivel –
vékonyka hajszál volt a part,
valamelyik nő hagyta el.

A narancsvörös sátrak is,
mint a káprázat karikái,
vagy mint izzó gömb-madarak
kezdtek az időn kívül szállni.

Tisztátalan sóval a számon
a vízről énekeltem hosszan,
s mert éltél, örömömben én
a tenger arcát megcsókoltam.

IV.
Hullámok hab-szarvú bikái
hozták a napot közelebb.
Vállamra álltál, hogy elérd,
s mire elérted, este lett.

Halak úsztak éjjel álmodban,
ablakunkon bejött a víz –
Két melled kincs volt, gyöngy-kavics,
mire fölhoztam, fuldokoltam.

Csoóri Sándor (1930-2016)