Simon Márton: Vers

az alkony rózsaszínjébe húzva
chemtrail csíkjai látod
megállok az erkélyen
csupa olyasmit
csinálok amiket te szoktál máskor
reflexből hiányzol

ígértem addig
viszlek míg ki nem tudlak
ásni magamból tévedés volt
minden mondatom
kihalt lakópark
élni karambol

vagy nem nem
ezt ígértem ezt tudom jégkrém
papírja szállna
valamelyikünk tenyerén vaktérkép
volt fáztál
fázik az egyetlen
lehetőség remeg a szája

olyan egykedvűen érnék
most hozzád mint a villanykapcsolóhoz
de ez csak egy emlék
szorongva nézegetem
kijutok-e belőle valaha nem még
műholdak rögzítik
hogy nincs mit mondani
halványulsz bennem
mint a chemtrail csíkjai fönt

összevérezi velünk magát
a szilva virága is
néha igen
heverek használt plasztik
a fogva tartott éjszaka
néz kifelé a sebeimen
a szomszéd a tavalyi horoszkópját
olvassa fel a konyhában sírva
áthallatszik

Simon Márton (1984-)