Tóth Csilla: Valaki ül abban a székben

Valaki ül abban a székben,
a tükör mögötti messzeségben,
nincsen nyoma, de én tudom,
áttekint mindegyik házfalon,
az utcát nézi, a ködbe veszőt,
a bokrot, ami őbenne nőtt,
a kesztyűtlen kezű gyereket,
az érintésnyi meleget,
a tegnapot, amit szétrepesztett,
tejbe aprított, a kőkeresztet,
az égbolton futó utakat,
a jó napot kívánó urakat,
bámulva nézi a hegytetőket,
a kibomlott hajú szőke nőket,
a tavaszba vegyülő napsütést,
a fatörzsön felfutó néma rést,
a százéves nénikét, még hiú,
a babából hogyan lesz kisfiú,
a férfi a fiúból hogyan vált formát,
a születésnapi habostortát,
az ünnepek közötti örökös csendet,

anyát, hogy felsóhajt, végre rend lett,
az elérhetetlen lepke szárnyát,
a levelet, amin bogár rág át,
a kapkodva keresett telefonszámot,
a színészt, ahogy szerepet váltott,
a sminkjét, a tükörben igazítja,
a kényszert, tudni, hogy mi a titka,
valaki ott ül és figyeli,
ahogy az idő a világot legeli.

Tóth Csilla (1973-)