Ágh István: Napraforgó-ünnep
Tán csak az én öregedő fejemnek
rémlik, micsoda szorongás szivárog
a napraforgók sárga magasába,
közben a fényözön tányéronként kimérve
gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra,
jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol,
csapong megátalkodva a mézes teritéken,
elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben,
a reves szürkeségben, sóízű kórón,
bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben,
nagy malomkő-fejüket nem bírják majd a szárak
mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek,
elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.
rémlik, micsoda szorongás szivárog
a napraforgók sárga magasába,
közben a fényözön tányéronként kimérve
gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra,
jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol,
csapong megátalkodva a mézes teritéken,
elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben,
a reves szürkeségben, sóízű kórón,
bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben,
nagy malomkő-fejüket nem bírják majd a szárak
mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek,
elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.
Ágh István (1938-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése