Bajtai András: Zsoltár
Esni fog majd, zuhognak szemedből a fény fullánkjai,
és én akkor visszatalálok hozzád.
Szétnyitod tenyeredet, kihullanak belőle a hegyek,
ujjaid kígyó-folyók, körbefonod velük testem ólait.
Hangod barlangjából előbújik a szenvedély köve,
az éjszaka állkapcsa nem ejt sebet függönyeinken.
Mellkasodon elsüllyednek a dombok,
és megindulnak felém szádból az erdők, amikben elvesztem.
Nem fojtogatsz, és én sem fojtogatlak,
mert nem vendég leszel már, de nem is emberarcú kísértet.
Ketten leszünk, két égbolt között egyetlen bolygó,
és én végre nem a kerítések mögül nézlek majd.
A hit csengettyűjét nyújtod felém,
én pedig, akár a hüllők, levedlem a hús ruháját.
Közelséged lángra lobbantja a szív tavait,
és nem lesz többé félelmes a szerelem tárnamélye.
Áhítatos béke lesz majd, nem vártalak hiába,
amikor visszatalálok hozzád a kristály-zuhogásban.
és én akkor visszatalálok hozzád.
Szétnyitod tenyeredet, kihullanak belőle a hegyek,
ujjaid kígyó-folyók, körbefonod velük testem ólait.
Hangod barlangjából előbújik a szenvedély köve,
az éjszaka állkapcsa nem ejt sebet függönyeinken.
Mellkasodon elsüllyednek a dombok,
és megindulnak felém szádból az erdők, amikben elvesztem.
Nem fojtogatsz, és én sem fojtogatlak,
mert nem vendég leszel már, de nem is emberarcú kísértet.
Ketten leszünk, két égbolt között egyetlen bolygó,
és én végre nem a kerítések mögül nézlek majd.
A hit csengettyűjét nyújtod felém,
én pedig, akár a hüllők, levedlem a hús ruháját.
Közelséged lángra lobbantja a szív tavait,
és nem lesz többé félelmes a szerelem tárnamélye.
Áhítatos béke lesz majd, nem vártalak hiába,
amikor visszatalálok hozzád a kristály-zuhogásban.
Bajtai András (1983-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése