Zsille Gábor: Visszaút
Nincs visszaút – súgtad a villamoson
a fülembe, a Dob utca környékén jártunk,
péntek kora este, májusi élet,
nincs visszaút, súgtad, és tenyeremben
izzani kezdett a kapaszkodó,
megolvadt a fémrúd, nyakamat
megperzselte a hangod, ez a
leheletnyi te, ez a jelenlét,
és alattam, mellettem, torkomban
felgomolygott az erőtlenség
, néztelek és arra gondoltam,
a tíz körmömmel kaparnék utat,
vagy én magam feküdnék oda
útnak, hazáig vezető ösvénynek,
borostyán-testtel, sárosan,
felkínálnám magam, hogy lehessek
eleven agyag, éltető anyag
a fülembe, a Dob utca környékén jártunk,
péntek kora este, májusi élet,
nincs visszaút, súgtad, és tenyeremben
izzani kezdett a kapaszkodó,
megolvadt a fémrúd, nyakamat
megperzselte a hangod, ez a
leheletnyi te, ez a jelenlét,
és alattam, mellettem, torkomban
felgomolygott az erőtlenség
, néztelek és arra gondoltam,
a tíz körmömmel kaparnék utat,
vagy én magam feküdnék oda
útnak, hazáig vezető ösvénynek,
borostyán-testtel, sárosan,
felkínálnám magam, hogy lehessek
eleven agyag, éltető anyag
Zsille Gábor (1972-)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése