Bajtai András: Én örültem

De meghúzható-e a határ felejtés és emlékezet
között? A test árulásáról volt szó, vagy egyszerűen
csak arról, hogy nem kellett volna akkor, éjszaka
hömpölygő mondatainkkal a kikötőket zavarni?
Nem kellett volna törődni a bohóc arcának furcsa
színeváltozásával, és a néma törpével, aki a legyeket
röptükben kapta el, aztán a halaknak adta őket?
Hunytunk volna szemet, amikor kiderült, hogy
a függöny mögül előlépő arcát maszk takarja-e,
vagy mész? Miért is tagadnám, én örültem rontott
játékaidnak, egyetlen reményem, látod, most mégis
bizonytalan és vékony, mint egy útkereszteződés.


Bajtai András (1983-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ornella Fiorini: Lányomnak

Závada Péter: Bontás

Wass Albert: Tél